Purim és a spenótos hámántáska (Eszter királyné, Ahasvérus király, Hámán, Mordecháj)

Susán városában, a hatalmas perzsa birodalom szívében, egy különleges királyné élt. Ő volt Eszter, a zsidó lány, akit Ahasvérus király választott feleségéül.
Senki sem tudta, még csak nem is sejtette, hogy a király egyik tanácsadója, Hámán, mennyire gonosz dolgot tervez: el akarja pusztítani a zsidókat, Eszter népét.

Hámán meggyőzte a királyt, hogy adjon ki egy rendeletet: „egy nap alatt minden zsidót ki kell irtani”.
Mordecháj, Eszter nagybátyja, aki a palota kapujánál szolgált, üzenetet küldött Eszternek:

„Ne gondold, hogy a palotában biztonságban vagy! Nagy a veszély! Ki tudja, talán éppen azért lettél királyné, hogy megmentsd a népedet!”

Eszter megértette, hogy ez az ő próbatétele. Imádkozott az Örökkévalóhoz és három napig böjtölt, semmit sem evett és ivott – még a kedvenc ételeit sem. A palotában (titokban) sok zsidó is böjtölt vele.

Miközben Eszter imádkozott és böjtölt, a király konyhájában Mirjám néni, a zsidó szakácsnő csendben dolgozott. Nagyon szerette Eszter királynét, aki mindig kedves volt hozzá és minden szolgálóhoz. (Nem úgy, mint az előző, borzalmas királyné, Vásti, aki örömét lelte abban hogy kínozhatja a szerencsétlen szolgálólányokat.) Mirjám néni készítette Ahasvérus király kedvenc ételét: a spenótot.

De most másképp fűszerezte a spenótját.
„A spenót nemcsak erőt ad, hanem tisztánlátást is” – suttogta magában, miközben egy titkos fűszerkeveréket szórt bele: egy csipetnyi bátorságot, egy csepp igazságot és egy leheletnyi reményt.

Három nap böjt után Eszter felvette legszebb ünnepi ruháját, és minden félelmét legyőzve bement a király tróntermébe.

Igen ám, de nem szabad csak úgy bemenni a királyhoz, mert ez (törvény szerint) halálbüntetéssel járna! De a király kinyújtotta Eszter felé az aranypálcáját, ami azt jelentette, hogy megbocsát és fogadja a királynét.

Ahasvérus fáradtan ült a trónján, de amikor meglátta Esztert, valami megváltozott benne. A háromnapos böjt után tisztán és fényesen ragyogott Eszter szeme, és a király szívét különös érzés töltötte el. Talán a spenótos lakoma is szerepet játszott abban, hogy hirtelen másként kezdett gondolkodni.

„Miért jöttél, Eszter? Bármit kérsz, megadom neked!”

Eszter bölcs volt, és nem árulta el azonnal a kérését. Meghívta a királyt és Hámánt egy lakomára, ahol (egyéb pazar fogások között) ismét Mirjam néni csodás spenótos ételét szolgálták fel.

A lakoma végén Eszter végre feltárta az igazságot:

  • „Ó, hatalmas király! Valaki el akar pusztítani engem és az egész népemet!”

Ahasvérus döbbenten kérdezte:

  • „Ki az, aki ezt merészeli?!?!” – szólt szikrát szóró szemekkel.

Eszter Hámánra mutatott:

  • „Ez a gonosz Hámán!”

A király haragra gerjedt, és hirtelen minden világos lett előtte. (Talán a spenót, amelyet minden lakomán megevett, nemcsak az erejét növelte, hanem az igazság meglátásában is segített. Isten nagyon gyakran a természeten keresztül valósítja meg csodáit.)

Hámánt és fiait arra az oszlopra akasztották fel, amelyet ő maga állíttatott Mordecháj számára. A király új rendeletet adott ki, amely megengedte a zsidóknak, hogy megvédjék magukat, és így a nép megmenekült!

Azóta minden Purimkor Eszter bátorságára és az Örökkévaló csodájára emlékezünk. Bár az édes hámántáska a legismertebb purimi finomság, néhány család spenóttal töltött tészta-batyukat is tesz az asztalra – mert soha nem tudhatjuk, milyen rejtett módon segíthet egy egyszerű étel abban, hogy a világ megváltozzon!

Persze tudjuk, hogy a spenótnak nincs ilyen különleges varázsereje, de azért a fűszerek, amiket Mirjám néni használt, igencsak hasznosak lehetnek.
Emlékeztek, mik voltak ezek?
Elárulom, itt van újra: egy csipetnyi bátorság, egy csepp igazság és egy leheletnyi remény.

Te még milyen titkos fűszert szeretnél beletenni az ételekbe (és az életedbe)?

Gyertek gyertek!
csapjunk bele!
egy kettő és …
h-á-á-árom!

Spe-nót spe-nót… spe-nóta
Zöldes fintor… jó móka
Tükör tojás jár vele
Itt van kész van hát gyere

Spe-nót spe-nót… spe-nóta
Tálban vár rád… mióta
Zöldség amit beszélek
Ros-tos hasz-nos ebédek

Spe-nót spe-nót spe-nóta
Aztán fagyi?… Jó vóna!
Főze-lék is eleség
Aztán kel kis édesség

Spe-nót spe-nót… spe-nóta
Ádár hónap,… mondóka
Mesél majd az utókor
Eszter könyve… Purimkor

Pu-rim pu-rim… Purimka
Farsang, ünnep,… jó móka
Spe-nót spe-nót… spe-nóta
Pu-rim pu-rim… Purimka

A spenótos hámántáska receptjét itt találtam (angolul).

Purim és a spenótos hámántáska (Eszter királyné, Ahasvérus király, Hámán, Mordecháj)
Cimke: