Hadd mutassam be nektek Nagyapó Lipótot. – kezdtem a szokásos heti TV műsoromat. – Ő egy meglehetősen idős polip.
Sokáig sértve érezte magát, hogy ő egyszerűen csak egy „nem kóser állat”. Ez nyomasztóan hatott minden agyára,… merthogy nemcsak egy agyuk van a polipoknak, hanem kilenc. Minden karra jut egy agy és még van egy központi irányító is.
Szinte hallom a kérdést, hogy „na jó, de ha minden karra jut egy-egy agy, az két agy. Adj hozzá még egyet, az három agy lenne. Hogy lesz ebből kilenc?” – Igen ám, de a polipokknak 8 karjuk, vagy talán pontosabb, hogy nyolc csápjuk van. (A polü görögül azt jelenti, hogy sok. És angolul a polip, az „octopus„, ami görögül „nyolc láb”, és a nyolc az tényleg sok, legalábbis a kettőhöz viszonyítva.)
Na, jó, de ne agyaljunk ezen itt tovább, térjünk inkább vissza Nagyapó Lipóthoz.
Elmesélné nekünk azt, hogy azon a bizonyos napon mi is történt tulajdonképpen…
Hát, kérem szépen, hogy is kezdjem… Igaz, azt tanultam, hogy háttal nem kezdünk mondatot. – Ezért inkább most megfordulok, hogy szemtől szembe lássuk egymást.
Kézzel-lábbal hadonászott, miközben beszélt. Sőt! Nyolc lábbal-csáppal hadonászott.
Igazából én nem voltam ott, hanem apámtól hallottam a történetet, aki az ő apjától hallotta, aki pedig az ő apjától…
Mert, tudja, mi nagyon büszkék vagyunk a származásunkra és minden ősünkre (na, jó nem mindegyikre, de nagyon sokra) mindig visszaemlékezünk. Megpróbálom úgy elmesélni, ahogy hallottam.
Ez érdekes! Mi is nagyon gyakran emlegetjük az őseinket, az ősapákat és ősanyákat.
Én karbatett kézzel figyeltem, ahogy mesél, ő pedig megszámlálhatatlanul sok csápját tekerte gubancba.
Szokásomnak megfelelően békésen úszkálok a vízben. – Talán érdemes megjegyezni, hogy gyakran jelen időben mesélem a történetet, mintha velem történt volna, mintha most történne…
Milyen érdekes, ezzel mi is így vagyunk. Azt szoktuk tanulni, hogy például az egyiptomi kivonulás, az nem egy réges régi történet, hanem az itt és most velünk történik, minden napra igaz, hogy hagyjuk ott a rabszolgasságunkat, a szenvedésünket és naponta kimenekülünk…
Egyszer csak nekimentem valaminek, ami nem engedte, hogy tovább lebegjek.
Nem láttam én ott semmiféle akadályt, csak egyszerűen elzárta az utamat.
Próbálkoztam, tapogattam kétségbeesetten, hogy hát ez meg mi?
Mi történik velem?
Aztán megláttam, hogy a többiek is fennakadnak ezen az átlátszó valamin. Rájöttem, hogy nem csak én vagyok ebben a helyzetben, hanem többen is vagyunk így. Ez azért kicsit megnyugtatott.
Igen, igen, igen, ezt mi is ismerjük! Milyen érdekesen megnyugtató dolog, amikor rájövök arra, hogy vannak társaim, akik hasonló cipőben járnak, mint én…
Igen, hallottam már azt a szót, hogy „cipő” de elképzelhetetlen számomra, mert tudja, mi, polipok, mindig mezítcsáp úszkálunk.
Hol is tartottam?
Ott, hogy észrevette, hogy vannak társai…
Kicsit alább hagyott a félelmem és elkezdtem jobban megvizsgálni, hogy mi áll előttem.
Egyszercsak észre vettem, hogy valami egészen új dolog van ezen az akadályon túl.
Semmit sem értettem, csak bámultam az ismeretlen lényeket és történéseket. Teljesen lekötötte a figyelmemet ez a mozgó, utópisztikus, másik világbeli „mozizás„.
Ezt is ismerem. Most ezt úgy hívják, hogy „képernyő„, amin videókat és videó játékokat lehet nézni. Mi néha annyira belemerülünk, hogy észre sem vesszük, hogy körülöttünk van egy létező, lüktető világ és más lények is.
Néhány csápommal közben kitapogattam, hogy sok más irányba is mehetnék, de itt maradni sokkal érdekesebb és izgalmasabb volt. Még azt is elfelejtettem, hogy tulajdonképpen éhes vagyok.
Úgy látszik, a világ semmit nem változott azóta, mert ez nálunk is így van. Mehetnénk sétálni, kirándulni, beszélgetni, tanulni, imádkozni és e helyett csak ülünk ezelőtt az akadály előtt és nézzük, hogy mi van „mögötte” .
Messze, messze volt egy másik, a miénkhez hasonló akadály, ami mögött régi ismerősöket vettem észre. Hamar felfedeztem Poli Pannit, akit mindig öröm látni. Csápoltam neki, próbáltam üzenni, jelezni neki, hogy hé hé hé hé hé hé hé hé hé hé hé hé hé hé, itt vagyok. De egyik csápja kisvégét sem mozdította.
Nekem mondjak, kérem? Nekem milyen régóta tetszik egy hölgy, aki észre sem vesz engem hiába próbálok neki jelezni a majdnem éppen szemben lévő erkélyről. A kisujját sem mozdítja…
Talán betegek voltak ezek a lények, akik ott haladtak, mert megszámoltam: mindegyiknek csak négy csápja volt. Voltak akik két csápon jártak és a másik két csápjuk a levegőben lebegett. Meglehetősen ügyesen fogtak ezek a egyszerű lények dolgokat a felső két csápjukban.
Igen, gondolom ezek mi voltunk, emberek, Izrael népe, akik a két lábunkon mentünk a száraz úton és a két kezünkben vittünk dolgokat.
Aztán voltak olyan lények is, amiknek szintén csak négy csápjuk volt, de mind a négy lent ragadt a földön , a tenger alján, úgy vonszolták magukat.
Nagyon sajnáltam őket.
Semmi kecsesség nincs bennük. Semmi kíváncsiság nem szorult beléjük. Semmi könnyedség.
Csak haladnak előre egy már meglévő úton, nem úgy mint mi, polipok, akik szabadon lebeghetünk, mozgatjuk, irányítjuk mint a nyolc csápunkat és sokkal több irányban van szabadságunk menni, mint ezeknek a szerencsétleneknek.
Eddig soha nem gondoltam arra, hogy milyen jó dolgom van nekem! Azt csinálhatok, amit akarok. És most láttam ezeket a nyomorultakat és rájöttem, hogy hálás lehetnék azért, ami vagyok és amim van.
Nekem nyolc csápom van! Már azt is sajnálom, akinek csak hét van, hát még azt, akinek csak négy és azt is valahogy vonszolja…
Milyen csodás is az én életem!
Sajnos arra, hogy milyen jó dolgom van, én is csak akkor szoktam rájönni, amikor látom, hogy másnak mennyivel nehezebb.
Aztán ezek a lények kezdtek eltűnni de jött valami remegés. Az egész világ remegett és láttunk sokkal nagyobb tempóban érkező új lényeket, akik igen furcsák voltak.
Először is sokan rátapadtak egy másira és vitették magukat olyanokkal, akiknek mind a négy csápjuk lent volt. Nagyon fényesek és csillogóak voltak.
Az egyik csápommal el kellett takarnom a szememet, mert belevilágítottak a fények. Tátott szájjal figyeltem és óvatosan ki-kinyitottam a szememet is.
És egyszer csak paff!
Megszűnt az akadály és én zuhantam és nagyot koppantam egy ilyen fényes, kemény valamin. Azonnal összeszedtem magam és feljebb lebegtem, a saját, megszokott vizemben, de ezek meg ott maradtak lent és meg sem mozdultak. Olyanok voltak mint a kövek.
Ezek az egyiptomiak voltak, akik elvesztek az összecsapódó víz alatt.
Lehet, kérem szépen, mi az ilyeneket nem tudjuk…
De azóta is generációról generációra meséljük ezt a csodát, hogy valami átlátszó akadály keletkezett, mögötte nagyon izgalmas történéssel és utána hatalmas zuhanással, mikor megszűnt az átlátszó akadály.
Érdekes, hogy a „csoda” szót használja, mert mi is úgy beszélünk erről az eseményről, mint csodáról, csak mi megmenekültünk ennek a láthatatlan akadálynak a védelmében és a minket üldöző egyiptomiak pedig elvesztek. Rájuk szakadt a maguk „átlátszó akadálya”.
Érdekes, hogy ránézésre mennyire különbözőek vagyunk, maguk, polipok és mi, emberek és mégis mennyi hasonlóságon megyünk keresztül…
Köszönöm az eddigi beszélgetést!
Talán barátságos akart lenni, mikor rengeteg csápját felém nyújtotta… gondolom: kézfogásra.
Én mindenesetre nagyon megijedtem és… hirtelen felébredtem…
Óh, ez az egész beszélgetés csak – álom volt..
Így mesélte el a csodát (álmomban) a polip, és mi is tudjuk: aki bízik az Örökkévalóban, száraz lábon kel át a tengeren. (És a polip vidáman lubickol tovább a vízben…)
Amióta ezt álmodtam, bárhol meglátok egy polipot, akár egy rajzfilmben is, Isten hatalmas csodája jut eszembe…
Talán ezután ti is más szemmel néztek a világra, és többször fogtok csodákat észrevenni…
Magyarázatok
Magyarázatok
Ez egy álom volt csak?
A mese végén kiderül: az egész beszélgetés csak egy álom volt. Ez feloldja a furcsa helyzetet, és játékosan visszahozza a gyerekekhez a történetet.
Mi az, hogy kóser / nem kóser állat?
A kóser (héber: כשר = „alkalmas, megfelelő”) azokat az állatokat jelenti, amelyeket a zsidó vallás szerint szabad enni.
A polip nem kóser állat, ezért a zsidók nem eszik. A mesében a polip emiatt „sértve érzi magát”.
Hány agya van a polipnak?
A polipoknak valóban különleges idegrendszerük van: a testükben több „irányító központ” van, nem csak egyetlen agy, mint az embernél. Ez adta az alapját a humoros játéknak, hogy „hány agya is van”.
Kik a Héberek / Izraeliták / Zsidók?
A héberek: Ábrahám leszármazottai.
Az izraeliták: Jákob (Izrael) gyermekeinek és unokáinak leszármazottai, akik Egyiptomban rabszolgák lettek.
A zsidók: a nép a Tóraadás után (Sínai-hegy), amikor önálló szövetséget kötöttek az Örökkévalóval.
Mit jelent a kettéválasztott tenger?
A Biblia (2Mózes 14) szerint, amikor Izrael népe menekült Egyiptomból, a Vörös-tenger kettévált, és szárazon keltek át rajta. Az üldöző egyiptomiak pedig a visszazáruló vízben elpusztultak.
A polip meséje innen indul: ő vagy az ősei „látták” a vízfalakat.
Mi az „átlátszó akadály”?
A polip a vízfalat úgy érzékeli, mint valami üvegfalat vagy képernyőt. Innen a hasonlat a mai „monitorhoz”.
Mi az, hogy mezítcsáp?
A polip viccesen utal rá, hogy ő mindig mezítláb (mezítcsáp) úszik, és nem érti, mit jelent a cipő.
Milyen csodáról van szó?
A kivonulás és a tenger kettéválása a zsidó hagyományban az egyik legnagyobb csoda.
A polip ezt másként írja le: „átlátszó akadály”, „remegés”, „zuhanás”.