Hozz Ajkaimra Illendő Mondatokat (H.A.I.M.)
Szervusztok, barátaim! Én Sém vagyok, Noé fia. Sokat hallottatok már apámról és a bárkájáról, de szeretném most az én szemszögemből elmesélni, hogyan is történt mindez.
Apám, Noé, különleges ember volt. Nem csak az apánk, hanem egy igazán tiszta, igazságos ember, aki mindig az Örökkévaló szavát követte. Mi, én és a testvéreim, Hám és Jáfet, sokat tanultunk tőle.
Az is igaz, hogy nagyon szigorú volt velünk és keményen hajtott minket, hogy dolgozzunk sok-sok éven át.
Volt bizony, hogy veszekedtünk a feleségemmel. Sokszor mondta, hogy túl sokat vagyok a bárka építésén és kevés időt töltök úgy igazán vele.
Egy idő után (hála Istennek) már ő is megtalálta a helyét és igazán derekasan belekapcsolódott a munkába.
Abban az időben az emberek nagyon gonoszak lettek. Loptak, hazudtak, és teljesen elfelejtették az Örökkévalót. A világ tele volt erőszakkal és gonoszsággal. Apám mindezek ellenére mindig helyesen cselekedett. Neki mi, a családja, voltunk a legfontosabbak – az Örökkévaló után.
Isten látta, hogy apám jó ember, és megparancsolta neki, hogy építsen egy hatalmas bárkát – a szárazföldön.
Apám azt mondta nekünk:
– Gyermekeim, az Örökkévaló nagy árvizet fog küldeni, hogy megtisztítsa a világot. Nekünk egy bárkát kell építenünk, hogy megmentsük magunkat és minden állatot.
Először jót nevettünk ezen és azt hittük, hogy viccel.
De aztán kiderült, hogy nagyon is komolyan gondolja!
Noé (egyik) dala az építkezésről
Kipp-kopp, kipp-kopp, a fa recseg
Bárkát építünk, míg más csak fecseg.
Együtt dolgozunk, nincs megállás,
Az Örökkévalóé az irányítás!
Hó-rukk, hó-rukk! Emeld a gerendát!
Hozd a szurkot, te meg vedd át!
Kezünk dolgos, erős a családunk
Halld, Isten! Benned bízunk, Téged áldunk.
Jönnek az állatok
Múú-múú, Háp-háp, be-ee-ee
nyugodtan várjatok,
Mindenkinek lesz helye!
Eső zuhoghat, sőt árvíz is jöhet,
Mert a hitünk az, mi minket vezet!
[Refrén]
Dolgozik az egész család hittel
A bárka erős lesz, hidd el
Szívvel, kézzel, csitt-csatt, csattogással
Mentjük a világot … isteni áldással!
Isten elmondta apámnak a bárka pontos tervét, a legapróbb részleteit is. 300 könyök legyen a hossza, ötven könyök a szélessége és harminc könyök a magassága. Arra is adott utasítást, hogy hogyan legyen fény belül, hogy hova kerüljenek és milyenek legyenek az ajtók és hogy hogyan szigeteljük szurokkal az egész hajótestet.
Valahogy ügyesen bánt velünk apánk. Néha kemény utasításokat adott, parancsolt, máskor meg barátságosan, vidáman mosolyogva beszélt velünk. Egyensúlyban tartotta a szigorúságot és a szeretetet. Tudott veszekedni és tudott lágyan, figyelmesen is beszélgetni velünk.
De akkor én ezt még nem értettem! Sokszor voltam mérges és haragudtam rá.
Tudjátok, milyen nehéz volt a munka?
Ráadásul a szomszédok kinevettek minket, és azt mondták:
– Noé, miért építesz egy hajót a szárazföld közepén? Eszednél vagy?
De apám nem hallgatott rájuk. Sőt, próbálta elmagyarázni nekik, hogy mi készül és inkább készüljenek ők is az özönvízre, különben meg fognak halni,… de hát nem hallgattak rá.
Apám kitartóan dolgozott, és csak mi, a testvéreim meg én segítettünk. (Igazából be kell, hogy valljam, hogy anyám és a feleségeink is sokat dolgoztak. Erre is csak később jöttem rá, hogy ők voltak azok, akik lehetővé tették, hogy mi építhessünk, mert elláttak minket étellel, tiszta ruhával, szeretettel és az otthonainkkal.) Hatalmas fákat vágtunk ki és gerendákat készítettünk belőlük, és szurkot kentünk a deszkákra, hogy a bárka vízhatlan legyen,… mindent Isten tervei alapján.
Amikor elkészült a bárka, hosszú ideig csak álltunk és néztük és gyönyörködtünk benne és hihetetlen érzés volt, hogy készen van.
Aztán valami csodálatos dolog történt:
Az állatok elkezdtek csak úgy, maguktól özönleni hozzánk.
Párokban jöttek: elefántok, oroszlánok, zsiráfok, galambok, csúszómászók és hüllők, és még sorolhatnám. Minden állat a maga rendjében érkezett.
Rengeteg olyan lény volt, amit nem is ismertem, soha nem láttam és a nevüket sem tudtam.
Voltak kicsik, sőt egészen parányiak, voltak nagyok, sőt hatalmasak, voltak színesek és szürkék, voltak szépek és csúnyák, voltak csöndesek és hangosak…
És csak jöttek és jöttek és jöttek, fegyelmezett sorokban, mintha az Örökkévaló maga vezette volna őket hozzánk.
Apám azt mondta:
– Minden állatnak helye van a bárkában. Ez az Örökkévaló akarata.
Aztán elkezdett esni az eső. Először csak csepergett, majd egyre jobban és jobban zuhogott. Az emberek pánikba estek, mert a víz elborította a földet és a bárka is emelkedett a vízzel együtt, és a felszínen maradt.
És mi biztonságban voltunk benne.
Olyan érzésünk volt, mintha Isten tenyerén lebegnénk, az Ő védelmében.
Ott voltunk apámmal, anyámmal, a testvéreimmel és a feleségeinkkel, valamint az összes állattal.
Képzeljétek el: napokig hallgattuk az eső kopogását a bárka tetején. Gondoskodnunk kellett az állatokról, etettük őket, tisztán tartottuk a helyüket, és közben imádkoztunk, hogy az Örökkévaló vezessen minket.
Már nem is tudom megmondani, mi volt fárasztóbb: építeni a bárkát vagy ellátni szinte éjjel-nappal a rengeteg állatot.
El tudod képzelni, micsoda hangzavar uralkodott körülöttünk?
Vajon te hány állatnak a hangját tudod utánozni?
Végül elállt az eső, és a víz lassan visszahúzódott. Apám kiengedett egy galambot, hogy megnézze, van-e már szárazföld valahol. Amikor a galamb visszatért egy friss, zöld ágat hozott a csőrében, tudtuk, hogy hamarosan újra megvethetjük lábunkat a földön.
Hangosan sírtunk és nevettünk, tapsoltunk és táncoltunk. Végtelenül boldogak voltunk. Sikerült!
Igazán keményen dolgoztunk, hittel és bizalommal és úgy tűnt, hogy Isten elégedett volt. Mi pedig áldottuk Őt.
Báruch háShém…!
Amikor kiszálltunk a bárkából, az Örökkévaló jelet küldött: egy gyönyörű szivárványt rajzolt az égre.
Azt mondta:
– Ez a szövetségem jele. Soha többé nem pusztítom el a földet özönvízzel.
Apám, Noé, megtanított arra, hogy mindig higgyek az Örökkévalóban, még akkor is, ha mindenki más kinevet. Megtanított arra is, hogy vigyázzak a világra, az állatokra, és soha ne felejtsem el, hogy az igazság és a jóság mindig győz. Arra is rájöttem, hogy a család mekkora felelősség és milyen nagy erő és boldogság.
Ez az én történetem, és apám öröksége. Büszke vagyok az apámra. Mindig szerettem volna olyan hívő, kemény és szeretet-teljes emberré válni, mint amilyen ő.
Ha valaha nehéz helyzetben találjátok magatokat, emlékezzetek apám, Noé bárkájára, és arra, hogy egy igaz ember mennyi mindent megváltoztathat.
Ha valaki, hát én igazán tudom, hiszen engem is megváltoztatott. Köszönöm.
Jó éjszakát, barátaim! Álmodjatok a szivárványról és az újrakezdésről!
Szeretnél újabb ilyen meséket hallani a Tórából?
„Ha Akarod, Ismét Mesélek” (H.A.I.M.)