Színes ceruzák és az elkóborolt bárányka

A gyerekek kaptak egyszer egy szép, sok színes ceruzából álló készletet. Azonnal az asztalhoz ültek és elkezdtek rajzolni. Szép tájat rajzoltak, zöld fűvel, piros és sárga virágokkal, barna dombokkal, kék éggel és egy fehér és fekete állatkákból álló nyájjal.
Rajzolás közben a piros ceruzának kitörött a hegye. Hogyan tovább? Rajzoljunk lila és fehér virágokat! – mondta az egyik gyerek. Pedig én nagyon szeretem a piros virágokat! – pityergett egy másik csöppség.
Neked melyik a kedvenc színed?
Este szüleik pakolták össze a ceruzákat és észrevették, hogy a piros ceruzának nincs hegye. Elővettek hát egy hegyezőt és újjávarázsolták.

Másnap este ezt a mesét mesélték a gyerekeknek:

Valahol a végtelen pusztaság peremén, ahol a dombok gyengéden hullámoznak, és a szél csendes suttogással hajtja a fűszálakat, egy férfi legeltette nyáját. A nap már magasan járt, arany fénye lágyan csorgott végig a mezőn, és a friss hajtások élénk zöldje szinte szikrázott a fényben.

A nyáj békésen ballagott a férfi előtt. Bárányok és kecskék keveredtek egymással, néhányuk hófehér bundában, mások sötétebb foltokkal tarkítva. Néha egy-egy állat megállt, hogy egy zöld fűcsomót kiszakítson a földből, majd gyors rágással eltüntesse. Patáik lágyan taposták a talajt, mintha a föld sóhajtana mozgásuk nyomán.

A férfi botjára támaszkodva lassan lépkedett mögöttük. Ruhája egyszerű, szélfútta szövetből készült, színei alig különböztek a környező táj visszafogott tónusaitól. Arca napbarnította és szelíd volt, szeme figyelmesen követte a nyáj mozgását. Időnként elmosolyodott, amikor egy-egy bárány játékosan ugrándozni kezdett, vagy két kecske összekoccantotta szarvát.

A fű sűrű és buja volt, illata betöltötte a levegőt, és a szél mintha ringatta volna a mezőt, úgy festett hullámokat a tájba. A távolban apró sziklák és bokrok szegélyezték a láthatárt, mögöttük halványkék hegyek magasodtak, mintha álomból rajzolódnának elő. A nap melege kellemesen cirógatta a földet, madarak csicsergése és az állatok halk bééégetése lebegett a levegőben.

A férfi szívében békesség lakozott, ahogy végignézett a tájon. Nem sietett, nem aggodalmaskodott, csak lépkedett a nyája után, minden lépésével mintha eggyé vált volna ezzel az aranyló világgal.

Ahogy a nyáj békésen haladt tovább a puha füvön, a férfi tekintete a távolba révedt, talán a dombok mögött sejlő hegyek vonzották, talán csak a szél halk énekét hallgatta. Távolban valami apró mozgásra lett figyelmes. Egy bárányka, alig nagyobb, mint egy fehér pamutgombolyag, egyszer csak elkanyarodott a nyájtól.

Először csak lassan bóklászott, mintha valamit keresne. Orrával a földet szimatolta, majd hirtelen fürgén elindult egy irányba, mintha valami megfoghatatlan illatot követne. A férfi megállt, botjára támaszkodva és figyelmes tekintetével követte az állatkát, ahogy egyre távolabb kerül a többiektől. Nem sietett azonnal utána. Hagyta, hogy a nyáj lelassuljon és csendesen, békésen legeljen, úgy tartotta szemmel a kis szökevényt.

Amikor látta, hogy a bárányka nem fordul vissza, hanem eltűnik a távoli bokrok között, elindult utána. Egyenes tartással lépkedett, de minden mozdulatából érződött a nyugalom és a határozottság. Az állatok hangjai lassan elhalkultak mögötte, ahogy a férfi követte az elkóborolt bárányt.

A bokrok között az szűkös volt a hely, a fű már nem volt olyan sűrű, inkább száraz ágak és kavicsok borították a talajt. A férfi óvatosan hajtott félre egy-egy ágat, hogy meg ne sértse arcát és közben hallgatózott. Távolról halk bégetés hallatszott. Egy apró mosoly jelent meg az arcán – tudta, jó irányba halad.

Ahogy tovább ment, egy kis patakot pillantott meg, amely friss vízzel csordogált a sziklák között. És ott, a vízparton, ott állt az elveszett bárányka, fejét lehajtva szomjasan kortyolt a hűs patak vizéből. A férfi megállt egy pillanatra és csak nézte. Nem haragudott az állatra, sőt, valami meleg érzés töltötte el, ahogy látta, hogy a kis jószág éppen azt találta meg, amire szüksége volt.

– Szomjas voltál, kicsim? – suttogta, inkább magának, mint az állatnak. Lassan odalépett, óvatosan, nehogy megijessze. A bárány először felkapta a fejét, de amikor meglátta, ki közeledik, megnyugodott. A férfi lehajolt, gyengéden megsimogatta az állatka buksiját, majd óvatosan karjába emelte.

– Gyerünk vissza a többiekhez – mondta csendesen, miközben elindult a pataktól. Az állat békésen pihent a karjában, mintha érezné, hogy biztonságban van. A férfi nyugodt, de határozott léptekkel elindult a nyáj felé, amely türelmesen várta őt a bokrokon túl.

Újra teljes lett a nyáj. A pásztornak mindegyik állatkája fontos volt, mindegyiket szerette. Emlékeztek? A mese elején kitörött az egyik ceruza hegye, ez olyan, mint mikor egy bárány hiányzik. Minden ceruza, valamennyi szín, minden bárányka fontos. Sőt, minden ember fontos önmagában és a közösségben is. Érdemes neked is odafigyelni mindenre és mindenkire és megköszönni a szüleidnek (és persze Istennek), hogy figyelnek rád, rátok és oly sok mindenre. Még a piros ceruzára is.

Mit gondoltok, kiről szólt a mese?
Ha van kedved, készíts egy rajzot a meséből.
Te mit csinálsz, amikor kitörik az egyik ceruzád hegye?

A zöld mezőn egy ember jár
Előtte ballag egy bé-bégető nyáj.
Paták kop-kop-koppannak, békesség,
A nap mosolyog, fent kék az ég.

Be-e-e-e, be-e-e-e, legelő bárányok
Az állatkák és őrzőjük barátok
Be-e-e-e, be-e-e-e, mindenki fontos
A pásztor figyelmes és gondos.

De nézd csak! Egy bárányka elszaladt,
Elkószált messze, más úton haladt.
Egy patakhoz ért, szomját ott oltotta
Bééégetését a pásztor messziről hallotta

Be-e-e-e, be-e-e-e, legelő bárányok
Az állatkák és őrzőjük barátok
Be-e-e-e, be-e-e-e, mindenki fontos
A pásztor figyelmes és gondos.

A pásztor lassan odament hozzá
Mintha nem a lába, de a szíve hozná.
Felemeli kedvesen és megsimogatja
„a nyáj visszavár!” viszi karjában tartva

Be-e-e-e, be-e-e-e, legelő bárányok
Az állatkák és őrzőjük barátok
Be-e-e-e, be-e-e-e, mindenki fontos
A pásztor figyelmes és gondos.

Visszatért a nyájhoz a kis szökevény,
A dombok fölött béke, minden a helyén.
A pásztor mosolyog, milyen szép a nyár
Minden kis bárány a helyén van már.