Az ötödik mese után (is) elhatároztam, hogy soha többet nem írok semmit, mert ez is csak egy férc. (F.É.R.C. = Fölösleges Értéktelen Reménytelen Céltalan)
A fejemben kavarogtak a gondolatok. Azt láttam és azt gondoltam magamról, hogy mennyire beképzelt alak vagyok, hogy azt hiszem, hogy tudok írni, hogy azt hiszem, hogy van valaminek értelme, hogy azt hiszem, hogy ez hasznos és egyáltalán…
Aztán arra ébredtem, hogy a fejemben van egy újabb mese ötlete… és órákon keresztül az ágy szélén törökülésben elkészült egy újabb írás.
Kitörött a ceruza hegye, eltévedt egy bárány… (ez volt itt az ötödik mese)
Nagyon tetszett az egész,… más stílus, olyan, ahol hosszan leírom a helyzetet, képet rajzolok szavakkal… Hiszen rajzolással kezdődött a dolog, ezért statikus, leíró, festői a mese eleje és stílusa.
Örömmel olvastam el újra és újra és mindig apró javításokat eszközöltem benne.
Elküldtem egy barátomnak, mert vágytam arra, hogy valaki minél hamarabb elolvassa… És el is olvasta!
Azt mondta, hogy giccses a leírás és miért fekete-fehér a rajz, ha színes ceruzákról beszélek. — mennyire igaza van! Tényleg! Érdemes kevésbé giccsesen írni és színes rajzot tenni a mese elejére.
És, hogy a gyerekek biztos nem fogják tudni összekapcsolni gondolataikban a bárányt és a ceruza hegyét. Egyáltalán nem érthető a kapcsolat a két történet között. — meglepő észrevétel! Én másképp gondoltam és most is másképp gondolom. Azt hiszem, hogy vagy rögtön megszületik a kapcsolat a keret-történet és a bárányka története között, vagy majd egyszer, később…
És hogy nincs vers a végén… – mondta
Ó, nagyon örültem ennek is és gyorsan neki is álltam megírni a vers-szerűséget. (Valaki egyszer úgy definiálta a verset, hogy olyan sorok, amik nem érnek ki a lap széléig.)
Igazán nagyon tetszett az eredmény, hallottam, hogy milyen jól lehet majd mesélni is és énekelni is a bégetéseket is, meg a paták dobogását is. Hurrá. (A bárányok patái nem kopognak a füvön! – írta valaki.)
Elkészíttettem két zenei változatot is. Igazából mind a kettő tetszett.
Azokat is elküldtem neki, bár tudtam, hogy most nem lesz rá ideje, mert mondta.
Egy pillanatig lelkes voltam és örültem, hogy kész és méginkább annak, hogy klassz lett. Hogy elégedett vagyok…
(Az alap egy Tórai történet volt és annak a Midrásban lévő meséje, Mózesről)
Letettem a lantot, illetve a tabletet.
És szinte abban a pillanatban elöntött a szomorúság, csalódottság. Nehezek lettek a végtagjaim, búslakodni akartam és magamra húztam a takarót és aludtam.
Már dél van és még mindig az ágy szélén ülök és most azt találtam ki, hogy megírom azt a ciklust, ahogy a csalódottságból … alkotáson keresztül … a csalódásba vezetett az útam.
Ez is elkészült. (Ezt olvashattad itt mostanáig.)
És most az a gondolatom, hogy ugyanezt a ciklust meg lehetne írni úgy is, hogy az alkotásból a szomorúságon keresztül újra az alkotásig vezet az út.
Sőt! Úgy is, hogy az elégedetten mosolygó pillanattól a következő elégedett mosolygó pillanatig (az alkotáson és a csalódáson, vagy bármi máson) keresztül vezet az (esetleg igencsak kacskaringós) út.
És a következő gondolat, hogy mi lenne, ha ebből írnék egy dalt… A ciklus, az ciklus, de nem mindegy hogy hol kezdődik és hol végződik… Vagyis, mit tekintek alapállapotnak, azt amikor örülök, vagy azt, amikor csalódott vagyok.
Az alapállapot a fény, a napsütés és zajlik a ciklus a sötéten, az éjszakán keresztül a következő fényes napig.
Vagy az alapállapot a szomorúság, a depresszió és egy vidám, örömteli időszak (pl. alkotás) után újabb letargiában, apátiában végződik a ciklus.
Kérdés: lehet-e és kell-e ebből mesét írni, vagy … ez már önmagában egy mese?
És lehet-e ehhez Tórai hasonlatokat találni? Ha már felmerült a kérdés elkezdtem keresni.
És találtam…
Isten megteremtette a világot, csalódott az emberekben és a vízözön által megsemmisítette a világot, de úgy, hogy egy piciny pontot — a bárkát és rajta az élőlényeket — megtartotta, amiből újra megszületett a világ… És hány cikluson mentünk már keresztül Ádám és Éva bűne óta! Hányszor volt már Isten csalódott, hányszor haragudott ránk… És hányszor bocsátott meg és segített nekünk újra.
Vagy Mózes, aki örömmel hozta le a hegyről az Istentől kapott két kőtáblát és amikor leért, látta az aranyborjút… széttöri a táblákat és végtelenül elkeseredik. És aztán folytatja. És amikor a nép elégedetlen, megint elkeseredik és aztán megint folytatja… És a ciklus újra és újra folytatódik.
Nappal és éjszaka, tél és nyár, jóllakottság és éhség, öröm és bánat, új ruha és elhasznált gönc, születés és halál és … „Háború és béke”… (Tolsztoj), túszok és kiszabadulásuk…
És a te életedben milyen ciklusok vannak?
Mit tekintesz alapállapotnak? Neked hol kezdődik és hol végződik a ciklus?
(Itt, a végén… ezek a kérdések nekem magamnak is szólnak, hiszen nem csak egy ciklus, hanem megannyi zajlik az életemben… Vajon mikor veszem észre őket és hogy tudom megállítani, vagy örömmel folytatni…)
Vajon a meséimnek a Tórából kell indulniuk, vagy az élet(em)ből és megtalálni hozzá a tórai tanításokat?
Most ez itt kész? Ez itt egy mese? Mutassam meg másoknak? Vagy kezdődik, illetve folytatódik a ciklus, hogy ez F.É.R.C., haszontalan, senkinek sem kell, … (talán nem kellene ennyire kitárulkoznod! — mondta valaki…)
Ezt itt most leállítom magamban! Stop! 🛑
Igen, megmutatom másoknak és mindenki döntse el saját maga, …
Ha bárki is elolvassa egyáltalán…
Megint kezdődik!
Stop!
Terelem a gondolataimat, mint Mózes a nyájat…
Megpróbálok egy pozitív megfogalmazást írni magamnak:
Én örömömet leltem abban, hogy írtam, amit leírtam. Áramlásban voltam, lekötött és utólag visszanézve is úgy látom, hogy „flow” élmény volt!
Köszönöm!
Az élet spiráljai
Igen? … igen!
Kezdjünk bele! …
Körbe-körbe, fel és le,
Az élet útja egy mese…
Van, hogy szárnyalok, felrepülök,
Máskor a mélyben csendben ülök.
Spirálként hajlik minden
Esély van minden körben
Felfelé ível, fejlődni hív,
De lefelé húz, ha üres a szív.
Minden kör új, de mégis a régi,
Emlékek szövik, mit kell megélni.
Ha tudok remélni, feljebb juthatok
Ha félelem vezet, sötétben kuksolok.
Fölfelé lendít a remény ereje,
Lefelé húz a bánat szelleme.
De mindkettő része a nagy egésznek,
Hisz spirálok nélkül nincsenek én-ek.
(Ének, ének)
Gondoljak erre, ha mélybe hullanék,
Feljebb juthatnék, ha szárnyalnék
Az élet spirál, tanít és vezethet,
Új kör indul, ha a régi … lecsengett.
Az élet spirál, segít és vezethet,
Új kör indul, ha a régi … lecsengett.